JÚLIUS VÉGÉIG HOSSZABBODIK MEG A MUNKAHELYI KÉPZÉSEKET TÁMOGATÓ PROGRAM BEADÁSI HATÁRIDEJE

JÚLIUS VÉGÉIG HOSSZABBODIK MEG A MUNKAHELYI KÉPZÉSEKET TÁMOGATÓ PROGRAM BEADÁSI HATÁRIDEJE

5/8/23
A másfél éve indult, munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási programra három hónappal tovább, 2023. július 31-ig nyújthatják be támogatási igényeiket a hazai vállalkozások - jelentette be Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára

A kormányhivatalok eddig több mint 25 ezer munkavállaló képzésére ítéltek meg támogatást. Ez a mostani elhúzódó háborús helyzetben érdemben hozzájárul a támogatott cégek dolgozóinak képzettségi szintjének növeléséhez, a munkahelyek védelméhez, a foglalkoztatás növeléséhez - írták a közleményben.


GINOP Plusz 3.2.1 pályázat keretében nyújtható támogatások



  • Az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro és kisvállalkozások
  • Cégmérettől függően maximum 70 százalékos támogatás képzési díjra vagy kieső munkaidőre jutó munkabérre
  • Mikro-, illetve kisvállalkozások esetén 70 százalékos
  • Közepes méretű vállalkozások esetén 60 százalékos
  • Nagyvállalatoknál 50 százalékos mértékű a támogatás


A felnőttképzési rendszer megújításának köszönhetően a program nagyobb rugalmasságot biztosít a támogatható képzések területén. A program keretében lehetőség van szakmai jellegű, nyelvi, IT, illetve soft skill képzések finanszírozására is, így valamennyi cég a saját igényeinek megfelelően tudja kialakítani a munkavállalók képességeinek növeléséhez szükséges képzési tervét.


  • Vállalati igényeknek megfelelő képzések lehetnek
  • Céges belső képzések
  • Külső képző intézmények igénybevétele


A program feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyújt a vállalatok számára, amely feltételek között a képzés befejezését követő továbbfoglalkoztatás, illetve a képzésben résztvevő munkavállalók béremelése szerepel sávos rendszerben - hívták fel a figyelmet.


Pályázati információk elérhetősége



Az érdeklődők a foglalkoztatási portál oldalán megtalálhatják a teljes pályázati hirdetményt és mellékleteit, valamint a pályázattal kapcsolatos tájékoztatások is itt érhetőek el - tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.


Forrás: onadozo.hu
Do you have a question? Need a quote?
Feel free to contact us regarding accounting, payroll, taxation, or any other business matters by phone, email, or in person. Our colleagues will respond to your inquiry shortly. Get in touch with us. Request a written quotation now, or call us using one of the contact details below!
Request a written quote now! Or feel free to call us using one of the contact details below!
📞 Phone: 06-1-422-0753
📱 Mobile: 06-20-499-5210
✉️ info@xconsult.hu
A változás 2025. július 1-jén lép életbe és a földgáz- valamint villamosenergia-vásárlási és/vagy hálózathasználati szerződéssel rendelkező egyéni és társas vállalkozásokat, egyéb szervezeteket, például önkormányzatokat, a jogi személyiséggel nem rendelkező vallási közösséget, sportegyesületeket, közhasznú társaságokat, alapítványokat, és az olyan magánszemélyeket érinti, akik a vásárolt energiával jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet végeznek.
A SZÉP-Kártya éves rekreációs keretösszege jelenleg 450 ezer forint, ami jövőre 120 ezer forinttal 570 ezerre nő, a kifizethető havi plusz 10 ezer forintot kizárólag sportolásra fordíthatják a munkavállalók. Ez egészül ki legfeljebb havi 150 ezer forinttal, azaz éves szinten összesen 1 millió 800 ezer forint albérleti vagy lakáshiteltörlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalók részére a munkáltatói béren kívüli juttatásként.
A rövidtávú lakáskiadás átfogó szabályozása, beleértve a kétéves nyilvántartásba vételi moratóriumot és a tételes átalányadó bevételhez való igazítását, emelését, kizárólag Budapestet érinti, a vidéki Magyarországot, sem most, sem a jövőben nem fogja
Az igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.
A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség.
Támogatja a cafeteria elem használatát, hogy a piacon egyedülálló módon digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyával már közel 22 000 helyen lehet érintésmentesen is fizetni

Egy nagy követői bázist építő ember tevékenységét ellenőrizték. A tippmester közösségi oldalain rendszeresen osztott meg tartalmakat követőinek. A revizorok egy hónapos csoporttagságot igényeltek és fizettek ki. A vizsgálat elindítása után írásban nyilatkoztatták a tipstert, aki mindössze néhány százezer forintnyi, tippadásból származó jövedelmet vallott be.
Az ellenőrzési tapasztalatok és kockázatelemzési adatok alapján az alábbi témákra különös figyelmet fordít a NAV 2024-ben:
A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthatHétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A közlemény szerint a pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek.
A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat - tették hozzá.
Évek óta jelzi a Pénzügyminisztérium, hogy jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai, csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Mindenképp érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kiva-kalkulátorára
Ha a munkáltató és a munkavállaló idénymunkára, vagy idénymunkára és alkalmi munkára létesít egymással több alkalommal munkaviszonyt, akkor ezen munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben a 120 napot nem haladhatja meg.