PÁLYÁZATOK BURGONYATERMELŐKNEK

PÁLYÁZATOK BURGONYATERMELŐKNEK

31.07.24

Támogatási Kérelmek benyújtása



A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék.
A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség.

A Burgonya Jelentősége



A burgonya világszerte a harmadik legnépszerűbb élelmiszer a rizs és a búza után, és több milliárd ember táplálkozásának alapvető eleme. Magyarországon is gyakran használt alapélelmiszer, amely a hazai fogyasztók asztalára is rendszeresen kerül - hívta fel a figyelmet Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán megrendezett Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás és a Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutatón az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

Nobilis Márton kifejtette, a burgonya jelentőségét jól mutatja, hogy napjainkra, a megváltozott fogyasztási igények és szokások ellenére, a háztartásokban továbbra is leggyakrabban ez az élelmiszer kerül az asztalra, akár kísérőként, akár főételként.
Az egy főre eső zöldségfogyasztásnak csaknem egyharmadát ez a növény teszi ki.

Gyulatanyai Kísérletek



Az államtitkár kiemelte, hogy a gyulatanyai állomáson mintegy 2 hektáros vetésterületen több mint 30 burgonyafajtát állítottak be a kísérletekbe, együttműködve az ország legjelentősebb hazai nemesítőivel és vetőgumó-forgalmazóival. A hazai burgonyatermesztés versenyképességének növelése érdekében, a Vidékfejlesztési program keretében, 2020-ban számos technológiai fejlesztés vált támogathatóvá, ezzel is hozzájárulva a biztonságos élelmiszerellátáshoz.
  • Lehetett pályázni tárolókapacitások fejlesztésére
  • A precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállásra a géppark tekintetében
  • Mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházások megvalósítására
  • Öntözési közösségek létrehozására
  • Feldolgozási kapacitások kialakítására


Kertészeti Szektor Jelentősége



Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a kertészeti szektor kiemelten fontos az agrártárca számára, mivel az elmúlt években számos kihívást kellett leküzdeni. A KAP Stratégiai Terv részeként meghirdetett beruházási pályázatok segítséget és támogatást jelentenek azoknál a termelőknél, akik piaci potenciált látnak a burgonyatermesztésben. A kertészetek így továbbra is számíthatnak beruházással kapcsolatos intézkedésekre:
  • Gépek, eszközök beszerzésének
  • Zöldségtárolók építésének támogatására
  • Külön beavatkozás szolgálja a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelését és az energiafüggőség csökkentését
  • Folytatódik a kertészeti termelésben is fontos agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása


Támogatások a Burgonya Feldolgozásához



Az államtitkár ismertette azt a két, összesen 200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást is, amelyek a burgonya feldolgozását segítik.
A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék.
A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség. Reményeik szerint a hazai burgonyatermesztés a legmodernebb technológiák és elkötelezett termelők révén fejlődni fog - zárta beszédét az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint.

Forrás: onadozo.hu
Haben Sie eine Frage? Benötigen Sie ein Angebot?
Kontaktieren Sie uns gerne in Bezug auf Buchhaltung, Lohnverrechnung, Steuern oder andere Unternehmensangelegenheiten – telefonisch, per E-Mail oder persönlich. Unsere Mitarbeiter beantworten Ihre Anfrage kurzfristig. Nehmen Sie Kontakt mit uns auf. Fordern Sie jetzt ein schriftliches Angebot an oder rufen Sie uns unter einer der untenstehenden Kontaktmöglichkeiten an!
Fordern Sie jetzt ein schriftliches Angebot an! Oder rufen Sie uns gerne unter einer der untenstehenden Nummern an!
📞 Telefon: 06-1-422-0753
📱 Mobil: 06-20-499-5210
✉️ info@xconsult.hu
A változás 2025. július 1-jén lép életbe és a földgáz- valamint villamosenergia-vásárlási és/vagy hálózathasználati szerződéssel rendelkező egyéni és társas vállalkozásokat, egyéb szervezeteket, például önkormányzatokat, a jogi személyiséggel nem rendelkező vallási közösséget, sportegyesületeket, közhasznú társaságokat, alapítványokat, és az olyan magánszemélyeket érinti, akik a vásárolt energiával jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet végeznek.
A SZÉP-Kártya éves rekreációs keretösszege jelenleg 450 ezer forint, ami jövőre 120 ezer forinttal 570 ezerre nő, a kifizethető havi plusz 10 ezer forintot kizárólag sportolásra fordíthatják a munkavállalók. Ez egészül ki legfeljebb havi 150 ezer forinttal, azaz éves szinten összesen 1 millió 800 ezer forint albérleti vagy lakáshiteltörlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti munkavállalók részére a munkáltatói béren kívüli juttatásként.
A rövidtávú lakáskiadás átfogó szabályozása, beleértve a kétéves nyilvántartásba vételi moratóriumot és a tételes átalányadó bevételhez való igazítását, emelését, kizárólag Budapestet érinti, a vidéki Magyarországot, sem most, sem a jövőben nem fogja
Az igényelhető, üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök vagy készletek beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, illetve nagyobb beruházásokhoz használhatják fel.
Támogatja a cafeteria elem használatát, hogy a piacon egyedülálló módon digitálisan is elérhető K&H SZÉP-kártyával már közel 22 000 helyen lehet érintésmentesen is fizetni
Egy nagy követői bázist építő ember tevékenységét ellenőrizték. A tippmester közösségi oldalain rendszeresen osztott meg tartalmakat követőinek. A revizorok egy hónapos csoporttagságot igényeltek és fizettek ki. A vizsgálat elindítása után írásban nyilatkoztatták a tipstert, aki mindössze néhány százezer forintnyi, tippadásból származó jövedelmet vallott be.

Az ellenőrzési tapasztalatok és kockázatelemzési adatok alapján az alábbi témákra különös figyelmet fordít a NAV 2024-ben:
A zöldenergia hasznosítását ösztönző program egy jármű beszerzését az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forinttal segítheti, egy vállalkozásra összesen akár 64 millió forint juthatHétfőtől kérhetnek támogatást a vállalatok elektromos járművek beszerzéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A közlemény szerint a pályázat 30 milliárd forintos keretösszegéből tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást a hazai cégek.
A hazai gazdasági társaságok a pénteken közzétett kiírás szerint tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM)A zöldenergia hasznosítást ösztönző felhívásra 2024. február ötödikétől tizenhárom hónapon át lehet majd benyújtani a pályázatokat - tették hozzá.
Évek óta jelzi a Pénzügyminisztérium, hogy jelentős pénzt spórolhatnak a kisvállalkozások a megfelelő adózási mód megválasztásával. Kiderült, a kisvállalati adó (kiva) jelenlegi alanyai, csak tavaly átlagosan 1,9 millió forint adót spóroltak meg. Mindenképp érdemes tehát néhány percet szánni a Pénzügyminisztérium 2024-es kiva-kalkulátorára
Erről van szó: a Kormány 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról
Ha a munkáltató és a munkavállaló idénymunkára, vagy idénymunkára és alkalmi munkára létesít egymással több alkalommal munkaviszonyt, akkor ezen munkaviszonyok együttes időtartama a naptári évben a 120 napot nem haladhatja meg.
Az azbesztmentesítési pályázat kizárólag elektronikus úton adható be 2023. augusztus 4-én éjfélig. A felhívásról további részletek az NHKV honlapján olvashatók.A kormány támogatja az ország megtisztítását a veszélyes hulladékoktól, ezért második alkalommal hirdet meg országos azbesztmentesítési pályázatot, amelyre július 14-től lehet jelentkezni - jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium pénteki közleménye szerint.